Ha van bevehetetlen vár, akkor az csakis Regéc lehet - gondoltam így a Hernádpartról csak ritkán látható, várra. Eleve évekig kellett arra várni, mire az ostrom mellett döntöttünk, azelőtt csak egy párába burkolózó titokzatos fogazat volt a távoli hegytetőn.
Legenda születik
A múlt héten már emlegetett folyóparti álmodozásnak sok köze lehet ahhoz, hogy míg Boldogkő egy barátságos sokadig otthon benyomását keltette, ahogy ott vár a dombtetőn mosolyog le ránk, szinte kivehető, amint az autók közelednek a kis parkoló felé, Regéc pedig csakis ennek az ellentettje lehet. A csepegtetett információmorzsák sem ígértek mást: a család csak homályos emlékekből tudja összerakni merre is lehet maga a vár, és még így is sok ellentmondás marad tisztázatlan, nem is beszélve viperákról és kudarcba fulladt korábbi várlátogatásokról szóló nem mindig tisztázott forrású történetekről. Gyerekszemmel Regéc volt a várak sötét királya, a megközelíthetetlen hegyormon magasodó zord uradalom!
A sikertelen ostrom
Akkor még nem is sejtettük hogy túl korán, de eljött a nap, hogy tiszta vizet öntünk a pohárba! Hogy a legenda valósággá váljon, és hogy saját magunk tapasztaljuk meg a vár borzongató jelenlétét és vessük alá magunkat a hegy titokzatos erőinek. Így hát a szendvicseket hadirendbe állítottuk, és nekivágtunk az útnak.
Igazság szerint lehet, hogy csak véletlenül keveredtünk a környékre, és döntöttünk úgy hogy meglepetés ostrom alá vesszük a várat. Ezen a ponton a képzelet és valóság már teljesen összefolyik, de egy biztos: hamarosan mászunk fölfelé.
Hasznos ez a fenti térkép, igaz? Na, ez az, ami annyira hiányzott, amikor megékeztük valahova Regéc és Mogyoróska környékére, emlékszem, ott állunk valami réten a fű már sárga volt akkora a hőség, előttünk egy bazi nagy hegy, a várat csak sejteni lehet a tetején, és nem hiszem el, hogy fel tudok-e mászni majd azon az inkább csúszdának, mintsem turistaútnak nevezett ösvényen. A bizonytalanság kézzel fogható: újból repkednek a homályos történetek, a "minthák", a soha nem hallott, állítólag környékbeli falvak nevei, meg a legenda, hogy valahol van egy kellemes sétány, ami a hegyen körbe visz a várhoz. Amit hiába kerestünk, csak azért sem találunk.
Nem volt más választás. A hadsereg parancsnokát követve gyalogostrom alá vettük a hegyet. A csel kivitelezhető, de kockázatos. Ha megbízható forrásból származik az információ, akkor a facsúsztatón egyenesen felfelé kúszva előbb-utóbb a kényelmes sétányra érünk, ha tévedünk, még az is előfordulhat, hogy egy szomszédos ormon pillantjuk meg a várat. Kockázat nélkül viszont nincs győzelem, így mi, négyen, egy maroknyi kis csapat vállaltuk a felfedezést.
Hősiességünk nem tartott sokáig. Hamarosan már csak egy aggódó anya, egy, még a tervet nem feladni képes apa, és két tériszonnyal küzdő gyerek voltunk, akik a fagyökerekbe kapaszkodva igyekeztek nem a mélybe csúszni vissza a poros ösvényen (ösvény?). Egy jó ideje tartott már a küzdelem, sétány pedig sehol, mégis, visszacsúszni már öngyilkosság, arról nem is beszélve, hogy ha már odaig eljutottunk, bármikor megpilanthatjuk a várat. Éreztük, hogy közeledünk, valami felé közeledünk, igaz, arra nem számítottunk, amin ezután mentünk keresztül.
Csalánoson. Egy csalánoson kellett átmásznunk. Azóta tudom, hogy nem leszek reumás, és hogy van a várhoz fölfelé vezető sétány.
Azt is tudom, hogy vannak olyan tényezők, amelyek még a legbátrabb janicsárt is eltántorítják egy vár bevételétől.
Bevesszük a várat
A ki tudja mikor volt csúfos kudarcot és csalánsokkot feledve idén újra eljött a nap, hogy bevegyük Regécet. Új szendvicsek, új terv, és ne feledjük, GPS a barátunk. Nem is kellett sokat küzdeni, hogy megtaláljuk minden legendák kiindulópontját, Regécet.
