Ha van bevehetetlen vár, akkor az csakis Regéc lehet - gondoltam így a Hernádpartról csak ritkán látható, várra. Eleve évekig kellett arra várni, mire az ostrom mellett döntöttünk, azelőtt csak egy párába burkolózó titokzatos fogazat volt a távoli hegytetőn. 

A nyertes jutalma, hogy gazdagabb lehet azzal az érzéssel, amikor a szemed hirtelen befogja a zöld-barna hegyek előtti kisebb dombon fekvő vár formáit, és kisebb szédülés után már nem tudod nem látni. A 3-as út nem különösebben izgalmas tájai után újra otthon vagyunk, megérkeztünk. A vár már látszik - pipa. Hamarosan jönnek a falvak sorban: Szikszó, Aszaló, Halmaj, Csobádináncs, Foroencs - mormolom magamban a régi mondókát, amit még kiskoromban a vonaton tanított Mamóka, úton a mindig sok izgalmat tartogató mérai nyaralásra. 

Ritka az igazán szép idő Angliában, így kapva kaptunk az alkalmon, mikor múlt héten napsütésre ébredtünk szombaton. Már napok óta gyurmáztunk a gondolattal, hogy melyik irányba induljunk, mire meghoztuk a döntést: végigmászunk az Eastbourne melletti parton emelkedő 7 dombon, a Seven Sisters-en.

 Appuldurcombe ház

Valaha a legnagyobb vidéki ház volt a szigeten, barokk stílusban építették újjá az 1770-es években. Tulajdonosa szinte az összes vagyonát a házra költötte, mégsem állított vele örök emléket magának, hacsaknem a házassága körüli botrányokra gondolunk.

Az épület az 1920-as évek óta üresen áll: egy 2. világháborús bomba helyrehozhatatlan károkat okozott benne, ma már tartalom nélküli váz, a ház utolsó pillanatban le nem döntött falai saját létezésük paradoxonaként magasodnak az átlagos turista fölé és igyekeznek magukról hiteles történetet előadni. Ahogy közelítünk, a gondozott park, a csillogó ablakok és a kapuban fogadó térkép mind ügyesen kozmetikázzák azt a kudarcot, amelyet a ház belsejének időt nem állósága tükröz. Ez az ellentmondás pedig olyan élettel tölti fel a helyet, olyan sokat tud mesélni, hogy én sem maradtam ihlet nélkül. Az hagyján, hogy a madarak úgy csiripelnek, mintha feltett szándékuk volna egy tavaszi szonátát előadni, és lelki szemeim előtt megelevenedik a ház, ám arra
mégsem számítottam, ami ezután következett.

Alfred Tennyson
A kikötőn túl
Esthajnalcsillag, s csendülő
hang fentről: vár az Út!
S ne csikorogjon a hullámtörő,
mikor hajóm kifut:
telten, álmodva és pezsgéstelen
dagadjon a
tenger, mikor indul a végtelen
mélység fia.
Szürkület; estharang;
s utána a sötét!
S ne zokogjon se szív, se hang,
mikor lábam a hídra lép;
mert, noha a roppant ár túlragad
földi Téren, Időn,
hiszem, Kalauzom maga fogad,
ha átvágtam a Kikötőn.

(1889,Szabó Lőrinc ford.)

Most értünk vissza a világ végéről.

Nem vicc: az elmúlt négy nap túlnyomó részében ez a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy a világ végén vagyunk. Ezenkívül a továbbiak:

1. "Úristen, hiszen ez festői!"
2. "Ez maga a paradicsom!"
3. "Ennél giccsesebb dolgot el sem tudok képzelni"

És habár a jórészt nyugdíjas látogatóközönség elgondolkodtatott, hogy vajon mennyire vagyunk mi is nyugdíjasok, hogy ezt az úticélt választottuk, azt hiszem, egy olyan kirándulás emlékével lettem gazdagabb, amelyet tán sosem felejtek el. 

...folyt. köv...