The Good Tourist

The Good Tourist

A kikötőn túl - 2. rész

2016. május 08. - The Good Tourist

 Appuldurcombe ház


Valaha a legnagyobb vidéki ház volt a szigeten, barokk stílusban építették újjá az 1770-es években. Tulajdonosa szinte az összes vagyonát a házra költötte, mégsem állított vele örök emléket magának, hacsaknem a házassága körüli botrányokra gondolunk.

Az épület az 1920-as évek óta üresen áll: egy 2. világháborús bomba helyrehozhatatlan károkat okozott benne, ma már tartalom nélküli váz, a ház utolsó pillanatban le nem döntött falai saját létezésük paradoxonaként magasodnak az átlagos turista fölé és igyekeznek magukról hiteles történetet előadni. Ahogy közelítünk, a gondozott park, a csillogó ablakok és a kapuban fogadó térkép mind ügyesen kozmetikázzák azt a kudarcot, amelyet a ház belsejének időt nem állósága tükröz. Ez az ellentmondás pedig olyan élettel tölti fel a helyet, olyan sokat tud mesélni, hogy én sem maradtam ihlet nélkül. Az hagyján, hogy a madarak úgy csiripelnek, mintha feltett szándékuk volna egy tavaszi szonátát előadni, és lelki szemeim előtt megelevenedik a ház, ám arra
mégsem számítottam, ami ezután következett.


A valaha impozáns kapuból maradt oszlopoknak hanyagul nekitámasztott vaskerítéstől jó rálátás nyílik az épületre, onnan szemléljük azt, s próbáljuk elképzelni, hogy mégis milyen érzés úgy élni TV és internet nélkül, hogy elégedetten gyönyörködhetsz az otthonodban órákon át, eközben a hátunk mögött gyülekező tehenek őrült óbégatást csapnak, ráadásul futkosnak fel s alá, mintha "történne valami" - mindenesetre nagyon viccesek, jót szórakozunk rajtuk, igyekszünk hasonló hangnemben válaszolgatni nekik. Ekkor fordulok vissza a ház felé, s hirtelen emlékszem arra, milyen volt, amikor az akkori bizalmasommal órákon át csak jártunk körbe a parkban, csodáltuk nagybátyám művét, illetve mérlegeltük a birtokban rejlő lehetőségeket, és igyekeztünk kiutat találni abból a pénzügyi gödörből, ahova az örökségem taszított. Hiába, ennek a helynek története van, és noha az egykori méltóságos báróné botrányai és utóélete megcsorbították a címet, amit jó kuzinom örökölt, én nem hagyom, hogy a ház nevét hallva összesúgjanak a hátam mögött. Ahogy mondom ki e szavakat kanyarodunk vissza sokadszorra a déli kapuból a ház felé, látom, hogy az árnyékban már megterítettek a teához, ideje is, hiszen órák óta rójuk a köröket, jólesne a sütemény. Ekkor a szemközti dombról lefutó fuvallat frissen vágott vizes fű illatát hozza magával, meg a tehenekét, akik éhesen bőgnek még mindig a domboldalban, hogy emlékeztessenek arra, mennyire éhezem én is, így a birtok újbóli felvirágoztatását kénytelen leszek majd máskor megvalósítani.

 Osbourne House
Következő úticélunk - szemben a kimondhatatlan nevű Appuldurcombe házzal - nemcsak hogy a képzeletünkre nem bízza a részleteket, de sikerrel is jár saját korszellemének továbbörökítésében, így izgalmas ellenpontként szolgált és rázott föl a melankóliából.
Viktória királynő gyermekként látogatott először a szigetre, és az első pillantásra szerelem végigkísérte egész életében, annyira, hogy 1901-ben itt is halt meg. Eme két időpont között kezdődött az Osbourne ház, mint királyi nyaraló, sikertörténete. Történt ugyanis, hogy szívesen vitte újdonsült férjét, Albert herceget magával, akinek a nápolyi kadét éveit idézte a környezet, így hamar megegyeztek abban, hogy pénzt és időt nem sajnálva teremtenek maguknak egy menedéket, ahová a királyi felelősséggel együtt járó stressz elől bújhatnak el alkalmanként. 1846-ban hát, állítólag Albert reneszánsz palazzo-kat idéző tervei alapján kezdték meg a 6 éves építkezést, csinosítgatást. Szépen lassan a család is bővült egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc gyerekkel, így hol egy extra szárny, hol egy plusz épület vált szükségessé. Az anyagiak nem jelentettek akadályt, hiszen ekkor nemcsak brit királynőként, de indiai császárnőként is a Brit Birodalom feje volt, így anyagi erőforrásai kiapadhatatlanok voltak, ezt pedig lehetetlen elfelejteni, amikor a kastély (én kérek elnézést, nyaraló) kapuit őrző vaddisznó és oroszlán között belépünk a kapun.

 

süti beállítások módosítása
fff